Harry Potter és a „Titkok Iskolája”

2022. október 14-én 16 és 21 óra között sikeresen megrendeztük - az iskolai könyvtárak októberi világhónapjához csatlakozva - a X. könyvtári éjszakánkat.

Nagy előkészítő munka, szervezés előzte meg ezt a programot. A gyerekek varázslótanonccá vagy boszorkánnyá változhattak, mert a játék J. K. Rowling Harry Potter regénysorozatának I-III. kötetére épült. A játék érdekében az iskolát kicsit „átépítettük”. Az aula átváltozott a Roxfort kastély ebédlőjévé, sőt az énekterem ajtaja is elvarázsolódott, még az ALOHOMORA ajtónyitó bűbáj sem tudta kinyitni – hisz ide a King’s Cross 9 ¾ vágányát idéztük meg. Az aula feldíszítése igazi csapatmunka volt. Nagyon sok kolléga és rekord számú résztvevő tartott velünk ezen az estén. 

A tantestület bemutatása után nagy izgalmat okozott, hogy a Teszlek Süveg vajon melyik házba sorsolja be a diákokat. A gyerekek az „esti iskolában” 7 tanórán és egy közös kviddics mérkőzésen vehettek részt. 
Bájitalórán különleges kísérleteket láthattak a diákok, mint pl. a fekete kígyót vagy magnéziumot égetve varázspálcájukra fényt csiholhattak. 

A pálcapárbaj állomáshelyen szuper varázspálcák és a kedvelt ház színeiben pompázó könyvjelzők születtek. A megbűvölt varázspálcát aztán ki is próbálhatták a diákok. 

A pálcapárbajban megfáradva vajsört fogyaszthattak a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola diákjai a Három Seprűben. A kocsma kínálata igen nagy kihívás elé állította a játék résztvevőit. A minden ízű drazsé mellett kanári kuglófot, rókázó rágcsát és egyéb varázslatos étkeket kóstolhattak a gyerekek.

A bölcsek köve akadálypályán is átküzdhették magukat a diákok, ahol a Bolyhoska megnyugtatása, az Ördöghurokból való kikerülés módja, szárnyas kulcsok, élő sakk, 7 üvegcse feladvány helyes megoldása után szabadulhattak ki a diákok a könyvtárból.

A gyógynövénnyel kapcsolatos ismereteiket bővíthették a diákok sikító mandragórák társaságában. Megtudhatták ezen az állomáson, hogy pl. milyen jótékony hatása van a kamillának és egyéb gyógynövényünknek. Illatzacskókba rejtve fel is kellett ismerniük a gyerekeknek. Itt a program egy kis „teadélutánnal” ért véget, hisz a jó tanulás jutalma, a fájó torkok megnyugtatására egy kis gyógytea volt.

Megnéztük kinek a legjobb az állóképessége a Maradj talpon! c. játékban, vagy éppen a Harry Potter tippmixben ki mennyire van tisztában e regénysorozat népszerűségével.

Megtudhattuk azt is, hogy milyen remek cikkel készültek a csapatok a Reggeli Próféta pénteki szerkesztőségi ülésére. Itt a filmbe is belevarázsolódhattak a varázslótanoncok a greenbox technikának köszönhetően.

A nagy kviddics mérkőzés előtt egy igazi varázslat várt a Varázstanoda diákjaira. Egy tűzzsonglőr a Harry Potter regényből és filmből vett szimbólumokat ördögi gyorsasággal jelenítette meg.

Az estét végül aranycikesz hiányában a varázstalan, piros gumilabda kergetése zárta. A Nimbusz 2000-eseket lecseréltük lombseprűkre. A küzdelem gigászi, a hangulat remek volt.

Köszönjük a lehetőséget a program megrendezéshez, és köszönjük a nagy érdeklődést is a program iránt. Köszönet a „Titkok Iskolája” tanári karának, és a segítő kollégáknak az odaadó munkájáért.

Mrs Sour
 

Kapcsolat

titkarsag@aranyjszeged.sulid.hu

6724 Szeged, Kukovetz Nana utca 4-6.

62/547-056